Iskolát már mindenki látott, lássuk, mit csinálunk másként a DM-en!
A tanulás és tanítás újszerű megközelítése teszi lehetővé, hogy ezt tudásanyagot könnyen megértsük. A hagyományos iskolai oktatás és a tanár-diák viszonyban a mesterséges távolságtartás nem szolgál az oktatás minőségének javítására. Épp ellenkezőleg: ez a távolságtartás vezet ahhoz, hogy sokszor fontos, sőt alapvető kérdéseket nem mernek feltenni a tanulók. Az oktatás minőségének javítása érdekében törekedni kell a nyílt és egyenrangú kommunikációra.
Sokszor a kurzust nem tanár, hanem külsős előadó tartja, így nem okoz gondot a kötetlen, tegeződős hangulat fenntartása.
A tanulók bármikor kérdezhetnek. A kérdéseik jelentik az elsődleges visszajelzést: hiszen a kérdésekből látszik, hogy mit értettek meg, milyen háttértudást kell pótolni, és hogyan tudják felhasználni az új ismereteket.
A táblánál nem számonkérés van, hanem kommunikáció: mindenki egymásnak felvázolhatja az elképzeléseit egy-egy probléma megoldásáról. Mindenki úgy tud legjobban teljesíteni, ha biztonságban és jól érzi magát, ezért akár a padon fekve is szabad gondolkodni.
Ha valaki nem biztos a dolgában, szabadon megkérdezheti a társait, hiszen a feladat megoldása a megoldás megtalálásáról szól.
Viszonylag egyszerű a tanulókból együttműködő, egymást tisztelő és segítő csapatot csinálni. De legalább ennyire egyszerű lerombolni ezt. A szoftvertechnológia menedzsment során már régóta megismert elveket figyelembe véve a csapatszellem könnyen megtartható és irányítható. Hol is lehetne legjobban tanulni, mint egy olyan helyen, ahol tisztelik és szeretik az embert?
Ahogy más előadások során, az előadó itt is a következő egyszerű és hatékony módszereket használja:
Túl sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor egy tanuló azt mondja: „ezt sosem érthetem meg”, sőt, inkább azt mondja, „nem érdekel” csupán azért, mert egyszerre vannak kétségei vannak saját képességeiről és hiányzó áttekintése az új tudásterületről. Ez a két probléma sokszor „hozzáállássá” válik, és nagyon nehéz megtörni az így kialakult gátlást.
A tanuló saját képességeit ritkán tudja saját maga felbecsülni. Helyette ugyanazt a becslést használja, amit a hagyományos oktatásban a tanára. Ha nem sikerült a kémia dolgozat, akkor úgy érzi, hogy nem ért a kémiához. Ha harmadjára sem sikerült, akkor egész biztos lesz benne, hogy nem ért a kémiához, így akaratlanul is elhatárolódik tőle, és nem tesz semmi erőfeszítést, hogy megértse. Egy-egy rosszul sikerült felelés – és a társai előtt is kényelmetlenül érzi magát. Ugye ismerős szituáció?
A mi oktatási modellünkben kihúzzuk ennek a méregfogát. Ugyanez a probléma az, ami szétrobbantja a szoftverfejlesztő csapatokat - miért ne ennek megfelelően oldjuk meg?
Ha muszáj hát muszáj. De ne bomlasszuk a csapatot ezzel! Egy okos trükk erre: olyan „dolgozat” írása, ami elég komplex ahhoz, hogy a csapattagok beszélgethetnek, internetezhetnek és bármit felhasználhatnak a dolgozat megoldásához. Mivel kommunikálhatnak közben, nincs egyéni szétválasztás. Ha ők is tudják, hogy ez egy okos megoldásokat kívánó dolgozat, nagyobb kihívásnak tartják, és szívesebben oldják meg, mint mondjuk egy 200 kérdéses tesztet. A dolgozat során egyszerűen hallgatjuk, hogy ki mit kérdez a másiktól, és egyértelműen látszik minden csapattag tudása és problémamegoldó képessége.
Fontos kiemelni, hogy nem a számonkérés fontosságát mellőzzük. Sőt, pont ellenkezőleg: voltaképpen minden alkalommal van egy-egy feladat, amit meg kell tudniuk oldani a tanulóknak, így minden alkalommal „számonkérés” történik. De a számonkérés módja más: egyszerűen ahogy a feladatot megoldják a tanulók - elkezd világítani a lámpa, csipogni a kütyü -, az mindenki számára láthatóan bizonyítja, hogy tudják használni az információt. Kinek kellenek ötösök az ellenőrzőbe, ha saját maga tudja a kölyök, hogy milyen jól ért hozzá?
Tulajdonképpen elenyésző befektetés szükséges ahhoz, hogy a gyakorlatok során a tanulókat lenyűgözzük. Elemek, lámpák – egyszerre megdöbbentő és felemelő látni rajtuk a sikert, ahogy először tudják a lámpát világításra bírni. Pedig van fizikaóra, nem is kevés, elektronika, amper, volt, mégis a tanulók 99%-a a DM-en vett kezébe először elemet és lámpát, és ezt a két tudást kombinálva csinált egy elemlámpát.
Vajon lehet-e amperek és elektronok nélkül beszélni az elektronikáról? Megpróbáljuk! A péknek sem kell tudnia, hogyan kell búzát termeszteni, így nekünk sem kell azzal foglalkozni, hova mennek az elektronok. Ez látszólag pongyolaság, de a célja ettől messzebbre vezet: az absztrakciós szint fogalmáig.
Nagyon fontos, hogy definiáljuk és végig fenntartsuk ugyanazt az absztrakciós szintet, és tartózkodjunk a túlzott részletektől. Egyértelműbben fogalmazva: az a tudás, ami nem szükségszerű a projektek, feladatok megoldásához, azt nem szabad megtanítani. Ez egy sarkallatos döntés: beleeshetünk abba a hibába, hogy mindent megtanítunk az elektronok mozgásáról, de nem marad idő semmi kézzelfogható dologra, vagy pont fordítva csináljuk: definiálunk egy kézzelfogható projektet, és az ahhoz szükséges, rögtön felhasználandó elméletet tanítjuk csak meg.
Félelmetes, hogy nem lesz átfogó elméleti oktatás? Be kell vallani, nem lesz – viszont azok a részek, amiket oktatunk, az azonnali gyakorlati megerősítés miatt sokkal jobban megmaradnak, mint a „csak táblán” létező, tetszőlegesen átfogó elméleti anyag. Ez egy döntés: ahelyett, hogy mindenfélét lagymatagon tanítunk, néhány dolgot tanítunk de erősen, kézzelfoghatóan, és felhasználhatóan. A folyamat nem áll meg: ahogy folyik az oktatás, és a tanulók egyre érdekesebbnek találják, sokszor ok maguk javasolnak újabb projekteket, amik újabb ismereteket igényelnek. Figyeljünk a trükkre: ok javasolták, tehát érdekli őket, így automatikusan olyan sorrendben lehet haladni az új információkkal, hogy minél gyorsabban minél több örömük és sikerük lehessen benne. Emiatt nincsenek „unalmas” tanulnivalók.
A DM-en az oktató társ, segítség az Interneten megtalált tudás értelmezésében. Nem várja - nem is várhatja - a tanuló, hogy bármely kérdésére azonnal választ kap. Szoktassuk rá a kölyköket, hogy járjanak utána a dolgoknak, és találjanak válaszokat!
Hibázni szabad - mindenkinek. Mi a legrosszabb, ami történhet? Kiég egy izzó? Ez igazán semmiség! Mindenből tanulni lehet és kell is - a véletlen hibákból is. Sőt, a hibákból tanulunk a legtöbbet! Ne féljünk hibázni!